2015. április 20., hétfő

"Hinnönij"

Üdvözlök Mindenkit!


Volt időm és türelmem elkészíteni az első felvételt. Nem ment egyszerűen, mivel a telefonon elérhető és normálisan működő programok mezeje elég szegényes. A lényeg: sikerült és remélem, hogy mindenkinek tetszeni fog.

Ígértem háttértörténetet, amit szeretnék megosztani Veletek:

Még a lelkész szakon V. éves koromban volt egy tantárgyam, ami a zsidó hétköznapokkal és ünnepekkel foglalkozott. Ennek a tárgynak a keretein belül elmentünk egy csütörtöki nap a zsinagógába, a Tóra Ünnepére. Másnap héber órán pedig pont a Sámuelről szóló szakaszt vettük. Ebből alakult ki a "Hinnönij" című énekem, aminek még csak két versszakát és a refrént sikerült megírnom, a befejező versszakra még nem jött az a bizonyos ihlet. Fogadjátok szeretettel:




Dalszöveg:

Megszólítja Sámuelt az Úr,
Megijed és Élihez fordul.
Azt hitte, hogy Éli hívja őt,
Nem ismerte meg a Teremtőt!

Refrén:

Ezt mondta:
Hinnönij, hinnönij,
hinnönij, hinnönij,
Hinnönij, hinnönij:
"Íme itt vagyok" 2x

Másodjára is szólt hozzá Isten,
Sámuel így szólt: "Hát ilyen nincsen.
Mért nem hagysz engem végre békén?
Így nem találom a lelki békém.

Refrén:

Ezt mondta:
Hinnönij, hinnönij,
hinnönij, hinnönij,
Hinnönij, hinnönij:
"Íme itt vagyok" 2x

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése