2015. július 11., szombat

Koczka Ferenc Csaba - Színes évszakok

Üdvözlök Mindenkit!


A mollos dallamok és harmóniák (mivel eddig minden énekem és feldolgozásom szomorúbb hangvételű volt) után következzen egy dúros-bluesos-torzítós megzenésítés, Fecó barátom Színes évszakok c. versét zenésítettem meg az elmúlt napokban és végre sikerült úgy elkészítenem a felvételt, hogy mind az ének, mind a szóló és a kíséret rész is harmóniában legyen egymással.

Ez a vers tökéletesen bemutatja az évszakok sajátosságait és rávilágít arra, hogy a bennünket körülvevő természet (mint a Csodaszép c. versében) színes és csodálatos.

Fogadjátok szeretettel:




Koczka Ferenc Csaba

Színes évszakok

Hóval lepett el mindent a tél,
hófehér most minden házfedél.
Sárgahasú cinkék élelmet keresnek,
apró kis szárnyaikkal, szaporán verdesnek.

Narancsszínű napsugarak olvasztják a havat,
és lassan beköszön a gyönyörű szép tavasz.
Piros kis tulipánok a földből nyílnak,
ablakon a jégvirágok egyre jobban sírnak.

Rózsaszín lesz lassan e csodás táj,
mert eljön hozzánk a hőn áhított nyár.
Bordó virágok a kertben pompáznak,
kék égen a felhők alakot formáznak.

Zöld tujának, barna törzse,
kecsesen áll, s vár az őszre.
Fekete lesz ilyenkor néha az ég,
és színesen elmúlt megint egy év.

2015. július 7., kedd

Mosolygó Kórház Alapítvány

Üdvözlök Mindenkit!


Egyszer a Facebook-on szembejött velem egy hirdetés: "A Mosolygó Kórház Alapítvány gitáros önkéntest keres". Éreztem hogy ez nekem szól, úgy gondoltam Isten a világnak egy másik apró szeletét próbálja megmutatni számomra. Mivel a debreceni koordinátort személyesen ismertem/ismerem, így néhány üzenet után már az Alapítvány aktív tagja voltam. 8 hónapon keresztül végeztem önkéntes szolgálatot, ami nálam a zenés alkalmakat, "mosolyogtatásokat" jelentette.

A repertoár két részre bontható:

1. Kicsik: A part alatt; Cifra palota; Egy boszorka van; Egy kis malac; Kis kacsa fürdik; Megfogtam egy szúnyogot; Virágéknál ég a világ

2. Nagyok: Afrika; Egyszerű dal; Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés; Örökké tart; Pálinka dal (ez volt a legnyerőbb énekünk)

A part alatt 

Személyes tapasztalataim a gitáros szolgálattal kapcsolatban pedig a következők:

1. Nem volt olyan gyermek, aki visszautasított volna: mivel az Alapítvány egyik „alapszabálya”, hogy nem erőszakolhatjuk rá a gyermekekre társaságunkat, így minden kórterembe való belépésünkkor megkérdeztem, hogy végighallgatják-e az előadásunkat? Nem érkezett nemleges válasz.

2. A szülőket is felüdíti: mivel a szülő számára is megterhelő lelkileg a beteg gyermekét a kórházban látni/látogatni, ráadásul a figyelem 120%-át kell ilyenkor rá fordítani, egy kis lelki megnyugvást és felüdülést biztosítunk a szülők számára is ilyenkor. Volt rá példa, hogy a szülők elkérték az Alapítvány elérhetőségeit, videókat, fényképeket készítettek rólunk és a szolgálatunkról.

3. Mindenki mosolyog: mosolyognak a gyermekek, mosolyognak a szülők és persze mosolygunk mi magunk is, mivel egy kis időre kiemeltük őket abból a kórházi közegből, ahová kerültek. A legfelemelőbb érzésem a következő ezzel kapcsolatban: egyik szolgálatunk alkalmával egy srácnak énekeltünk a sebészeten. Következő nap ismét mentünk a sebészetre, viszont akkor már az előkészítő szobában volt, műtétre készítették elő. Meglátott bennünket, ott voltak mellette a szülei és megkért bennünket, hogy énekeljünk már neki úgy, mint az előző nap. Énekelve kísértük el a műtő ajtajáig, őt pedig mosolyogva tolták be oda.

Most pedig következzen két improvizáció, ami a "Megfogtam egy szúnyogot" c. gyerekdalt járja körbe. Juhász Tamás zongoraművész barátom játszik (természetesen zongorán) a felvételeken, én pedig a "háttérben Cajon-on dobolok. Az improvizáció jellegéből adódóan nem mindenhol egységes a dobolásom, de remélem így is elnyeri tetszéseteket.

Fogadjátok szeretettel:

Az első improvizálásunk...


... és a második.


2015. július 6., hétfő

Lelki szemmel

Üdvözlök Mindenkit!


Sikerült elkészítenem még egy felvételt a mai nap, aminek a címe: Lelki szemmel. Ennek az éneknek keletkezési körülményei nincsenek, egyszerűen csak kipattant a fejemből a szöveg egy búsabb pillanatomban. Remélem az egyszerű dallamok mögött teret fog nyerni a benne lévő mondanivaló. Fogadjátok szeretettel:



Dalszöveg:

Sokszor hittem azt, hogy megtaláltalak,
De szétfoszlott reményem egy pillanat alatt.
Kereslek, de nem tudok Rád találni,
Azért, mert földi szemmel próbállak látni.

Kérlek adj lelki szemeket,
Gyógyítsd be a földi sebeket.
Adj erőt mindig Téged keresni,
Földi szemem helyett lelki szemmel nézni. 2x

Koczka Ferenc Csaba - Változás

Üdvözlök Mindenkit!


Mint ahogy már ígértem, Koczka Fecó barátom Változás c. versének megzenésítésével jelentkezem. Ez a vers már akkor hatással volt rám, mikor a Költészet Napján a Művelődési Házban előadta. Ugyanis végig a feleségére nézve szavalta, mivel ez a vers Neki szól, az életében bekövetkezett változásról/változásokról, amit Szilviának köszönhet (erről Franz Schubert Szilviához c. éneke jutott most eszembe).

Mivel már akkor nagy hatással volt rám, eldöntöttem, hogy szeretném megzenésíteni, de még csak most jutottam el oda, hogy ezt meg is tegyem, mert a mondanivalónak bennem is meg kellett születnie. Fogadjátok szeretettel:



Koczka Ferenc Csaba

Változás

Gyenge lábakon álltam,
rossz emberré váltam.
De jött egy erős tenger,
jó útra sodort engem.
Hálás is vagyok érte,
tőlem soha nem kérte.
A legcsodásabb tenger,
egy érző szívű ember.

Erős lábakon állok,
már jó emberként szállok.
Örökre boldog lettem,
mert család van mellettem.
Mindig velük maradok,
és előre haladok.
Boldogság minden napom,
ha velük együtt vagyok.

Masszív lábakon állnék,
Szüleimet, ha látnám.
Ha majd egyszer, meghalok,
egyedül akkor sem vagyok.
Mindenki ott lesz a szívemben,
Szép szivárvány színekben.
Fentről figyelek rájuk,
S meg lesz, boldogságuk.

2015. július 3., péntek

Pedagógus nap 2015

Üdvözlök Mindenkit!


2015. június 7-én Koczka Fecó barátomat kísértem zongorán, aki a Pedagógus nap alkalmából Kányádi Sándor "Kicsi legény, nagy tarisznya" c. versét adta elő. Kíséretnek a "Köszönöm Édesanyám" c. énekem dallamát választottam, mivel úgy gondolom, mindkét alkalom patetikus hangvételű volt. Fogadjátok szeretettel:



Kányádi Sándor - Kicsi legény, nagy tarisznya

Horgasinamat verdeső 
tarisznyában palavessző, 
palavessző s palatábla... 
Így indultam valamikor, 
legelőször iskolába. 

Le az utcán büszkén, bátran 
lépdeltem a tarisznyámmal. 

- Hova viszed, ugyan biza, 
azt a legényt, te tarisznya? - 
Tréfálkoztak a felnőttek, 
akik velem szemben jöttek. 

Máskor pedig ilyenformán 
mosolyogták a tarisznyám: 
- Éhes lehet a tudásra 
az, akinek ilyen hosszú, 
ilyen nagy a tarisznyája. 

De csak mentem, még büszkébben, 
míg az iskoláig értem. 
Az iskola kapujában 
gyökeret vert a két lábam. 

S álltam, míg csak bátorító 
szóval nem jött a tanító. 
Rám mosolygott: - Ej, kis legény, 
gyere fiam, bátran, ne félj! 

Kézen fogott, bevezetett. 
Emlékszem, be melegem lett. 
Évek teltek, múltak, de még 
most is érzem olykor-olykor 
jó tanítóm meleg kezét.



2015. április 30., csütörtök

Köszönöm Édesanyám

Üdvözlök Mindenkit!


Úgy gondoltam, most nem egy szál virágot kap Édesanyám Anyák napjára, hanem meglepem Őt egy énekkel, ami lehet, hogy sokaknak csak egy "átlagos" anyák napi ének, viszont ebben az énekben az életem elején lévő rengeteg időt, küzdelmet szeretném megköszönni neki, amit akkor Isten segítségével túlélt mind Ő, mind pedig Édesapám (mert ne felejtkezzünk meg az édesapákról sem). Fogadjátok szeretettel:




Dalszöveg:

Nem lehetek elég hálás azért, amit tettél értem,
Köszönöm, köszönöm Neked.
Nem dobtál el magadtól, megmentettél minden bajtól,
Neked köszönhetem az életem.
Szóljon hát most ez az ének,
Kinek mindent köszönhetek.
Ő nem lehet más, csak az Édesanyám.
Köszönöm, köszönöm,
köszönöm Neked az életem Édesanyám.

A mélyből Hozzád száll szavam

Üdvözlök Mindenkit!


Ismét a feldolgozások tengerére evezek vissza. Kis túlzással állíthatom, hogy aki keresztény közegben mozog, az ismeri "A mélyből Hozzád száll szavam" című éneket. A szomorú hangvételű, e-moll-ban íródott eredeti, a szöveghez tökéletesen illő dallamot.

Egyszer gitározás közben, amikor egy fellépésre készültünk, átírtam E-dúrba, azóta pedig nagyobb kedvvel éneklem és adom elő bárhol, ahol fellépek. Remélem elnyeri tetszésetek, fogadjátok szeretettel:



Dalszöveg:

A mélyből Hozzád száll szavam,
Krisztus kegyelmezz.
A bajban lelkem társtalan,
Krisztus kegyelmezz.

Refrén:

Segíts, segíts,
ne hagyj, ne hagyj!
Nézd, rám tör a bűn.
Te adj, te adj, te adj,
erőt, erőt,
Krisztus kegyelmezz.